A túlságosan nagy méretű emlők súlyuknál fogva megnyújtják a bőrt, így lógó helyzetbe kerülnek. Ilyenkor a mellfelvarrás önmagában nem elegendő a lógó emlők korrekciójára, ekkor az emlőállomány egy részének és a bőrfeleslegnek az eltávolítása is szükséges. A kívánt méretűre csökkentett emlők a beavatkozás után tartósan szép melleket eredményeznek. Általában csak teljesen kifejlett emlő esetében (általában 16 éves kortól) végezzük a beavatkozást, egészen kivételes esetben – extrém nagy, elviselhetetlen méretnél – korábban is indokolt.
A bőrfelesleg felpreparálása után az emlőállomány egy részét eltávolítjuk, majd a maradék emlőállományt felszívódó varratokkal egyesítve félgömb alakúra formáljuk. Bizonyos aszimmetriák esetén egyik oldalon végzünk csak emlőállomány kicsinyítést, a másik oldalon csak mellfelvarrást. Ezután kimetsszük a bőrfelesleget, a mellbimbót és bimbóudvart pedig áthelyezzük új, a korábbinál magasabb, az új formának megfelelő helyére. Eközben szükség szerint a bimbóudvar kisebbítése is elvégezhető. A metszéseket a bőr alatti szövetben és a bőrben vezetett, kívül nem látható tovafutó varratokkal zárjuk, melyeket később teljesen eltávolítunk. A műtét végén külső sebragasztóval rögzítjük a melleket, hogy súlyuknál fogva ne húzzák, feszítsék a varratokat. Ezzel érjük el az ideális állapotot a sebgyógyulás és optimális hegesedés érdekében. Mivel a műtét altatásban történik, utána egy éjszakát a klinikán szükséges tölteni.
A varratokat két részben távolítjuk el. Melltartó viselése még hetekig szükséges a varratsor tehermentesítése céljából. Ezalatt a napozás, szoláriumozás kerülendő. Műtét után 2 hétig a felkarok, vállak fizikai kímélete szükséges. Kérjük a pácienseinktől, hogy legalább két hétig ne vezessenek autót.
A leggondosabb műtéti technika, a legjobb varróanyagok és a tökéletes műtét utáni kezelés mellett sem lehet azonban ígérni, hogy a műtéti hegek láthatatlanok lesznek. A három metszés eltérő gyógyulási eredménye azok helyének eltérő bőrminőségéből ered. A bimbóudvar körüli finom, vékony bőr finomabb heggel gyógyul, mint a mell alatti vastagabb bőr. Aki tehát ilyen műtétre vállalkozik, annak el kell döntenie, hogy nagy mellei zavarják-e jobban, vagy a műtét után valamelyest minden esetben látható műtéti hegek.
A hegesedést nagymértékben befolyásolja az egyéni hajlam. Az esetleg vaskos, feltűnő műtéti hegeket, amennyiben hónapok múlva sem javulnak kellő mértékben, egy kisebb műtéttel korrigálni lehet.
A műtétnek a bármely más plasztikai műtét kapcsán szóba jöhető szövődményen kívül (vérzés, fertőzés, sebgyógyulási zavar) más veszélye nincs.
A mellkisebbítéssel elért állapot minél további megőrzéséhez kerülendő a gyakori testsúlyváltozás, dohányzás, túlzott napozás, ajánlott viszont az egészséges életmód mellett a melltartó legalább időszakos viselése (sportoláshoz mindig melltartót kell hordani).