Az emberi arc egyik meghatározó karaktere az orr. Egy előnytelen orr hátrányos helyzetbe hozhatja tulajdonosát mind a köz-, mind a magánéletben, ezzel pszichés problémák okozója is lehet. Egy jól sikerült orrplasztika a páciens számára ugrásszerű pozitív változást hoz. Fontos azonban, hogy az elvárások ne legyenek irreálisak. Ennek a beavatkozásnak egyrészt műtéttechnikai korlátai vannak, másrészt mindig az arc egészét vizsgálva kell a megfelelő orrméretet és formát megválasztani a lehető legoptimálisabb eredmény elérése érdekében.
Ennél a műtétnél jelentős szerepe van az életkornak. Mindenképpen az az ideális, ha a növekedés már lezárult, ezért általában nőknél a 16, férfiaknál a 18 éves kor az alsó korhatár.
Ezen a találkozón beszéli át a plasztikai sebész a pácienssel közösen a lehetőségeket. Figyelembe veszik, hogy mi zavarja leginkább a pácienst, illetve átbeszélik a korábbi műtéteket, illetve krónikus betegségeket. A műtét előtt labor, illetve EKG vizsgálat is szükséges, tekintettel arra, hogy az esetek nagy többségében – egyeztetve a pácienssel – altatásban történik a beavatkozás.
Műtéti behatolás a legtöbb esetben kizárólag az orr belsejében van, ennek megfelelően látható heg nem marad. A beavatkozás időtartama átlagosan kb. 1 óra. Lehetőség van azonban arra is, hogyha a páciensnek orrsövényferdülése van, ennek korrekcióját is elvégezzük a műtét során. Ez kombinált műtét, kizárólag altatásban végezhető.
A műtét végén az orrhátra 1-2 hétre gipszkötés kerül, az orrba pedig 1 napra (kombinált műtét esetén 2 napra) tampont helyezünk. Az altatás miatt a műtét után megfigyelés céljából 1 napot a klinikán kell tölteni, másnap tamponszedés.
A gipszet egyéni elbírálás szerint 1-2 hét múlva távolítjuk el. Mivel a belső varratok felszívódó fonállal történnek, varratszedés nem szükséges. Részleges orrplasztika esetén az orr csontos vázát a műtét nem érinti, így gipszrögzítés nem mindig szükséges, bár az orrduzzanat megelőzése céljából gyakran sor kerül rá.
Közvetlenül a műtét után a szemek körül vérömleny, duzzanat keletkezik, maga az orr is duzzadt lesz. 2-3 napig ajánlott felpolcolva aludni, hogy ezzel a duzzanatokat lehetőség szerint mérsékeljük. A vérömlenyek felszívódási ideje kb. 2 hét, mely után az orr kissé még duzzadt marad, de lényegében már olyan külseje lesz, hogy nem kelti operált orr benyomását egy külső szemlélőben. Az orr végleges formája hónapok alatt alakul ki, mivel ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a bőr idomuljon az alatta megváltozott csontos-porcos vázhoz.
Az orrkorrekciónak a más műtétek során igen ritkán előforduló szövődményeken túl (pl. utóvérzés, gyulladás) lényeges szövődménye nincs.
A fül alaki elváltozásai a leggyakoribb fejlődési rendellenességek közé tartoznak, melyek azonban műtétileg látványosan korrigálhatók. A fülplasztika alkalmas az aszimmetrikus, elálló fül, illetve az eldeformálódott fülkagylók korrigálására, fülcimpák kisebbítésére. Mivel az említett elváltozások komoly pszichés panaszokat okoznak, javasolt a korrekció mielőbbi elvégzése.
A plasztikai sebész a pácienssel megbeszéli a műtét részleteit, és informálódik a páciens általános egészségi állapotáról, fennálló allergiáról, más súlyosabb betegségekről, korábbi műtétekről. A műtét előtt szükséges laborvizsgálat elvégzése.
A műtét helyi érzéstelenítésben, gyakorlatilag fájdalom-mentesen végezhető. A metszés általában a fül mögött, nem látható helyen történik. A fül alakjának kívánt korrekcióját a fülkagyló, a porc, esetleg a bőr egy részének eltávolításával, illetve szükség szerint a porc újraformálásával, fölötte a bőrseb zárásával és ezen új forma rögzítésével érjük el.
A műtét után a felhelyezett kötéssel haza lehet menni. A kötés eltávolítása a varratszedéssel egy időben, 7-10 nap múlva esedékes. A kötés eltávolítása után még 6 hétig éjszakára a füleket le kell kötni, és figyelembe kell venni, hogy érzékeny a hőhatásokra. Mindenféle traumától kb. 2 hónapig óvni kell a fülkagylót.
A műtétnek a szokásos műtéti szövődményei lehetnek (pl. utóvérzés, gyulladás), ezek azonban csak rendkívül ritkán fordulnak elő.