RÁNCFELTÖLTÉS SAJÁT ZSÍRRAL

Ráncfeltöltésre számtalan hyaluronsavas illetve szintetikus készítmény van forgalomban, melyek hatása akár 1-2 évig is megmaradhat, de folyamatos pótlásuk jelentős költséggel terheli a pácienseket. Ezzel szemben a saját zsírral való ráncfeltöltés során nem kerül idegen anyag a szervezetbe, csak a kíméletesen – egy arra alkalmas testrészről – leszívott, kimondottan erre a célra kifejlesztett eljárással megtisztított, saját zsír, tartóssága pedig években mérhető.

A legújabb kutatások szerint a zsírszövetben huszonötször több felnőtt őssejt található, mint a csontvelőben! Ezek olyan – hormonokhoz hasonló – növekedési faktorokat termelnek, amelyek biztosítják a transzplantált zsírsejtek túlélését és hosszan tartó életét. Ezeknek köszönhető, hogy a zsírt rövid időn belül újonnan kialakult vérerek hálózzák be és így végérvényesen beépülnek a szervezetbe. A szervezet csak kb. 30 %-ot emészt fel belőle, ezt a mennyiséget a beavatkozáskor figyelembe vesszük. A kezelés sikeressége abban rejlik, hogy ez az újfajta eljárás lehetővé teszi azt, hogy a sejtek az eljárás során ne sérüljenek, majd a beavatkozást követően életben maradjanak.

KINEK AJÁNLJUK?

Mindenkinek, aki természetességre és tartósságra törekszik. Akinek fontos, hogy idegen anyag ne kerüljön a szervezetébe és nem szeretné 1-2 évente kitenni magát a feltöltéssel járó procedúrának.

MIBŐL ÁLL AZ ELJÁRÁS?

Ennek az élvonalbeli eljárásnak a lényege, hogy a páciens saját zsírját óvatosan leszívjuk onnan, ahol erre megfelelő mennyiségű zsír található, majd speciális tisztítás után betöltjük az ráncokba. Az eljárás körülbelül egy órát vesz igénybe. A zsírleszívás területén minimális metszéseket vagy szúrt sebeket ejtünk olyan helyen, ahol később nem látható.

MENNYI IDEIG TART A FELÉPÜLÉS?

A zsírleszívás területén bevérzések keletkeznek, melyek 1-3 hét alatt múlnak el, a keletkezett duzzanat is kb. 3 hét alatt szívódik fel. Ez alatt az időszak alatt speciális szorító ruhát kell viselni. A feltöltött terület közvetlenül a beavatkozás után megduzzad. Ennek mértéke és a felszívódás ideje egyénileg változik (1-7 nap).

MIK A KOCKÁZATOK?

A megfelelő zsírmennyiség leszívásához alkalmazott kanül tompa végű az esetleges vérzések, érsérülések megelőzésére. Mint minden beavatkozásnál, a legnagyobb gondosság ellenére is előfordulhatnak apróbb kellemetlenségek (vérzés, gyulladás), de ezek mértéke ennél a beavatkozásnál elenyésző.

nem kívánt szőrszálak: lézeres szőrtelenítés heg, stria, növekedési csík: mezoterápia barna folt: nitrogén plazma - barna folt mezo - mezoterápia - solar genesis rosacea, hajszálér, visszér: hajszálér kezelés hemangioma - tűzfolt: hajszálér kezelés cellulite - narancsbőr: endermologie tág pórusok: laser genesis - nitrogén plazma dekoltázs kezelés: laser genesis - nitrogén plazma arcfiatalítás: mezoterápia - dermaroller - „Drakula” terápia - aranyszál-beszövés - space-lift 3D felső szemhéj plasztika szem alatti árkok, táskák: space-lift 3D alsó szemhéj plasztika aknés heg: mezoterápia - nitrogén plazma megereszkedett arcbőr: titán kezelés - aptos-szál behúzás - feltöltés - space-lift 3D arcplasztika - arcplasztika platinaterápia: Klapp kozmetikumok köröm- és lábgomba: lábgomba kezelés lézerrel szemölcsök: szemölcs eltávolítás lézerrel - lézeres szőrtelenítés, végleges szőrtelenítés, plasztikai sebészet, bőrfeszesítés, ránctalanítás, szemhéjplasztika, mellnagyobbítás, a zsírpárnákról - xml oldaltérkép: sitemap xml